Az 1966-ban alakult Resistan együttes tagjaiból alakult ki a F. Tóth Trió zenekar. Az 1970-es 80-as években az akkori divatnak megfelelő zenei stílusokat játszottuk. Repertoárunk főleg a külföldi zenekarok nagy slágereiből állt össze. Az 1980-as évek elején a beat zene után vendéglátó zenészként léptünk fel, különböző vendéglátó egységekben. A 40 éves pályafutásunk alatt szinte minden hétvégére akadt fellépés. Napjaink repertoárja rendkívül sokrétű, ebből adódóan vállaljuk: utcabálok, nosztalgia bulik, szalagavatók, lakodalmak, családi rendezvények zeneszolgáltatását. Szalagavató bálon léptünk már fel többek között: Túrkevén, Debrecenben, Törökszentmiklóson, Szolnokon, stb.. Ezenkívül szolgáltattuk már a talp alá valót a mezőtúri, karcagi, törökszentmiklósi, kisújszállási és a túrkevei utcabálokon is. Lakodalmakra pedig már az ország számos településén sor került már. Zenekarunk külföldön és többször fellépett, pl. Németországban, Ausztriában vagy éppen Erdélyben. Nagyobb rendezvények alkalmával zenekarunk kiegészül egy szólógitárossal is, Ramos Istvánnal.
Elérhetőség
F. Tóth Lajos: 06-20/970-9908 F. Tóth István: 06-70/3387-539 ifj. Csaplár Béla: 06-20/992-2983
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése